Kovács Csaba
Kovács Csaba építész már az 1980-as évek első felében, építészeti tanulmányai kezdetén is a “részt és az egészt” átfogó építészeti gondolatokat igyekezett megragadni, felépíteni, terveit ennek a szemléletnek elkötelezve alkotta meg.
Tanulmányait a Műegyetem Építészmérnöki Karának elvégzése és három év tervezői gyakorlat után a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész és bútortervező szakán folytatta. A főiskola befejezését hollandiai tapasztalatszerzés követte, majd a rendszerváltást követően önálló építész-belsőépítész műtermet alapított. Munkáját mindvégig az építészeti minőség iránti elkötelezettség, a humán létezés iránti empátia, a komplexitás és kreativitás iránti fogékonyság jellemezte.
Érdeklődése a tradíció és innováció egyensúlyának keresésére irányult. 2009-ben új építész stúdiót hozott létre, de alapvető céljai nem változtak, munkatársaival és megbízóival közös gondolkozásban színvonalas kortárs építészeti projekteket hozott és hoz létre, melyekben sokféle érték képes integrálódni: hagyományaink és jövőképeink, vágyaink és realitásaink, tudásunk és ízlésünk, építészeti tapasztalataink és alkotókészségünk.
Kovács Csaba praxisában, és az építészeti oktatásban végzett tevékenysége során a gondosság és kreativitás ritka ötvözetét figyelhetjük meg. A tradíció megtartására és az innovatív gondolatok beemelésére irányuló törekvései olyan hiteles építészeti magatartás és teljesítmény, melyre már a nemzetközi szakmai közösség is felfigyelt, amit számos külföldi elismerés bizonyít.
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_01.jpg?itok=T1ATPxXR)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_02.jpg?itok=of_TEDlY)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_03.jpg?itok=YrmSy23m)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_04.jpg?itok=AkhYDA_v)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_05.jpg?itok=dlgoG7ef)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_06.jpg?itok=f6xXEBaN)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_07.jpg?itok=sUa3fbt-)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_08.jpg?itok=NCgZqxxq)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_09.jpg?itok=mG33Y4QC)
![](https://ybldij.hu/sites/default/files/styles/100_/public/3_jelolt_bemutatas_kovacs_csaba_page_10.jpg?itok=3_0_LU5t)