Back to top

HŐNICH HENRIK GYÖRGY

Hőnich Henrik György

1965-ben diplomázott az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen, majd a MÉSz Mesteriskolájának volt résztvevője 1970 és 1972 között (I. ciklus). A diploma megszerzése után a LAKÓTERV, majd az IPARTERV építésze lett, ahol Gulyás Zoltán és Rimanóczy Jenő építészeti szellemiségén felnőve alakította ki saját építészeti világát. A szakma minden fortélyát elsajátítva próbálta ki, majd bővítette szakmai tudását Nigériában főépítészként, melyet az akkori hazai adottságokat meghaladó feladatok kihívása tett izgalmassá.

1999-től a BME Magasépítési Tanszék oktatója lett, de 1968-tól folyamatosan tanított az építész kar valamelyik tanszékén. 2010-ben az egyetem Mestertanári címet adományozott számára. 1970-től volt tagja a Magyar Építőművész Szövetségnek. A Magyar Építész Kamarának alapító tagja és közel 10 évig volt közmegelégedésre a BÉK Felügyelő Bizottságának az elnöke.

Kiváló tér- és formaérzékről tanúskodó, letisztult forma- és egyedi gondolatvilágú építészi munkássága, egyetemi, főiskolai oktatói illetve szakmai ismeretterjesztő tevékenysége, valamint az építész szakmai közéletben való aktív szerepvállalása elismeréseként részesült Ybl Miklós-díjban.